creativity · kreativitás

6 lépésben a perfekcionizmus ellen

A kreativitás egyik legnagyobb ellensége kétségkívül a perfekcionizmus, azaz a tökéletességre való törekvés. Ez pedig szoros kapcsolatban áll azzal az univerzális félelemmel, hogy nem vagyunk elég jók, vagy legalábbis nem annyira, mint XY.

XY lehet egy ismerősöd, aki ugyanabban az ágban tevékenykedik, de az esetek többségében ez a személy olyasvalaki, akit nem is ismersz személyesen, viszont már (el)ismert a szakmájában, vagy valaki, akit az interneten követsz és több ezer követővel, illetve aktív közösséggel rendelkezik. Az ő esetükben azért könnyű irigynek lenni, mert csak a végeredményt látjuk, azt, amit publikáltak; azt viszont nem, hogy milyen hosszú út vezetett odáig. Persze sokszor mesélnek róla, de hallani a sztorijukat mégsem olyan, mint átélni azt.

Ezért is nagyon destruktív lehet, ha ezekhez a személyekhez hasonlítjuk magunkat (ahogyan akárkihez hasonlítani magunkat akármilyen szempontból – destruktív). Persze mindannyian hajlamosak vagyunk olykor áldozatul esni ilyen és hasonló gondolatoknak. Áldozatul esni még rendben van (ez igazából nem is tudatos), de magadni magad neki, az már nem.

person-woman-apple-hotel.jpg

1. Kezdj kicsiben, azaz egyszerre csak egy lépcsőfok

Elkezdesz egy új projektet, valamilyen új skill elsajátításába kezdesz (pl. könyvet írni, blogolni, egy új nyelvet tanulni). Az egyik legnagyobb  – és leggyakoribb – hiba, amibe itt beleeshetsz (és bele is esünk, ó, de még mennyire), hogy egyszerre akarsz mindent – ahelyett, hogy mind az ezer lépcsőfokát megmásznád a létrának, te azonnal a csúcson akarsz lenni -, és ez a tendenció, úgy gondolom, szorosan összefügg a perfekcionizmussal, illetve az arra való hajlammal. Ahogy Martin Luther King Jr. mondta: Hit megtenni az első lépést akkor is, ha nem látod az egész lépcsőházat. Nem kell, hogy teljesen komplex és tiszta víziód legyen arról, hogy merre tartasz. Ha a hited elég erős abban, amit csinálsz, ez a vízió előbb-utóbb úgyis a felszínre kerül. 

A lassú folyamat sokaknál azt eredményezheti, hogy egyszerűen megállnak vagy megragadnak a folyamatban, mert minél többet vársz el magadtól,  annál nagyobb a szorongás, a nyomasztó érzés, hogy alig van (látható) eredményed – ez pedig valósággal megbénít.

pexels-photo-94344

2. Tökéletesség-paralízis

Ezt így hívják. Ez akkor is jellemző, amikor valamivel már elkészültél, de nem vagy képes azt elengedni: publikálni, nyilvánosságra hozni, megmutatni másoknak. Csak még ezen kéne javítani, csak még azt kéne átírni.. ismerős? Rossz hír: soha nem lesz hibátlan. Soha nem lesz elég jó (bármit is jelentsen ez, komolyan). A munkád mindig sebezhető lesz. Te, aki kiadod azt a kezedből és feltárod azt mindenkinek, sebezhető leszel szintén. De a sebezhető jó. A sebezhető őszinte. Valós. Ami pedig valós és őszinte, az véleményem szerint mindig (kivételesen) értékes. A tökéletesség nem csak a jó ellensége (Voltaire: perfect is the enemy of the good), hanem a valósé, a lehetségesé és a szórakozásé.

#tipp: Tűzz ki egy teljesíthető célt

Ha pl. írsz, a célod legyen  2 pocsék oldal naponta – ha eléred ezt, még hogyha soha nem is használod fel, már akkor is sikerült teljesítened a napi célt. Ez ugyanúgy érvényes edzésre (egy rossz edzés jobb, mint a semmilyen), valamilyen szokás megváltoztatására, nyelvtanulásra, stb.

pexels-photo-52649

3. A nem elég jó jelenségről

Te is érezted már ezt. Én is éreztem, illetve érzem időről-időre. Mindannyian érzünk így olykor, ugyanis a félelem, hogy nem vagyunk elég jók, egyike a legalapvetőbb és legmélyebb emberi félelmeknek. Szóval legelőször (mielőtt magad hibáztatnád) jó, ha belátod, hogy ez mindannyiunk csomagjában megtalálható, ez nem egy egyszemélyes dolog: ilyen az elménk alapvető beállítottsága. Erről pedig Eckhart Tolle bölcs tanításai jutnak eszembe: van elméd, de nem vagy egy az elméddel (you have a mind, but you are not your mind), ahogyan nem vagy egy a gondolatokkal sem, amiket (nem tudatosan) az elméd képez. Akit érdekel vagy aki jártas a meditálás, illetve a Tolle-féle spiritualitás alapvető koncepcióiban, annak ez bizonyára nem új; de sokaknak ez elsőre nehezen emészhető, tudom. Ha érdekel a dolog (és az önfejlesztés, a tudatosság, egy kis elme-detox), akkor ajánlom A most hatalma (The Power of Now) c. könyvet.

De vissza a zöldszemű szörnyhöz: ez az érzés valószínűleg soha nem fog végleg eltűnni, időről-időre benéz majd, hogy meggyőződjön róla, hogy még mindig el tud téged bizonytalanítani. Az egyedüli dolog, amit tehetsz, hogy megtanulsz megbirkózni vele. Amikor felbukkan, csak mondd azt: látlak, de nem érek rá veled foglalkozni, ugyanis csinálom a dolgom. Ezért kell csak a munkára és a folyamatra fókuszálnod.

4. Tökéletességre való törekvés = félelem puccos cipőben

A legnagyobb trükkje a perfekcionizmusnak az, hogy erénynek álcázza magát. Sokan még dicsekednek is vele. De ahogy az előző pontban említettem, csak egy formája a félelemnek. Ahogy Elizabeth Gilbert megfogalmazta: a tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben (…), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy “nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó” (…)  A perfekcionizmus  minden jó dolog ellensége. Megöli az örömöt. Abbahagyod a játékot, mielőtt még elkezdenéd. Abbahagyod a játékot, mert úgy döntesz, hogy soha nem lesz olyan jó, mint az eszményképed. 

Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb – gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.

-E. Gilbert

pexels-photo-89860

5. Fejlődés-orientált hozzáállás

A fő fókuszod legyen a tanuláson, illetve azon, hogy folyamatosan jobb legyél, hogy fejleszd magad valamiben. Elvégre a haladás számít, nem a tökéletesség (= a folyamat, nem pedig a végeredmény; az út, nem a desztináció).

6. Ünnepelj minden apró sikert

Nem azt mondom, hogy minden megírt blogbejegyzés/fejezet után bonts fel egy üveg pezsgőt, de jutalmazd meg magad valami aprósággal és gondolatban veregesd meg a vállad. Ha nem ünnepled az apró dolgokat, akkor nem leszel képes a nagyokat sem.

i-give-mi
Engedélyt adtam magamnak arra, hogy gáz legyek. És ezt mérhetetlenül felszabadítónak találom. (Nem hiába imádom John Green-t!)

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s