#könyv: Szlovákul szeretni

Az idei Gombaszögi Nyári Táborra elhatároztam, hogy ezúttal (végre!) rendszeresen fogom látogatni az előadásokat, vagy legalábbis igyekszek azokon ott lenni, amik valóban érdekelnek. Idáig ugyanis ez a fantasztikus része a tábornak valahogy kimaradt, bár mindig terveztem, hogy erre meg arra elmegyek, de végül mindig vonzóbbnak bizonyult a sátor melletti beszélgetés, nevetgélés és gitározás a barátokkal.. Jó is ez, de idén már többet akartam a táborból magamnak. Bár még így is pár dolog kimaradt, de nagyon hálás vagyok az élményekért, melyekkel gazdagodtam azzal, hogy szem- és fültanúja voltam egy-egy nagyszerű beszélgetésnek.

Utolsó napon, azaz vasárnap került sor Durica Katarina új regényének, a Szlovákul szeretni könyvbemutatójára, illetve az azzal kapcsolatos beszélgetésre. A tábor utolsó napjait – ahogy a tábor jelentős részét is – a hideg, esős, sáros idő jellemezte. Emlékszem aznap mennyire nem volt kedvem előadásokra menni, legszivesebben csak a sátor melletti altánnál melegedtem volna a barátaim viccei generálta nevetéstől, a barátom ölelésétől és az itt-ott lecsúszó alkoholos italok bizsergető melegségétől. De erőt vettem magamon, és az előtte  vett forró zuhany által új erőre kapva mentem az előadásra, ami akkor már tartott, bár nyilván még nem régóta (a programok kicsit csúsztak, így a programfüzetben feltüntetett idő még kicsit messze volt a valós kezdettől, így csak később mentem vissza).

A beszélgetés után meg is vettem a könyvet az írónőtől – azért is, mert a cím felkeltette az érdeklődésem, bár még a beszélgetés folyamán kiderült, hogy ebben az esetben nem csak a “ne ítélj könyvet a borító alapján”, de ugyanúgy a “ne ítélj könyvet a cím alapján” is helytálló lenne, ugyanis a címnek – úgy gondolom – nem sok köze van a könyv valódi tartalmához. Persze kapcsolódik hozzá, de nem igazán tudtam egyeztetni a kettőt. A cím alapján egy teljesen más sztorit vártam. Ahogy az a beszélgetés  során is elhangzott, inkább egy szlovák-magyar kapcsolatra számítana az ember – mondjuk egy Marosz Diána-féle love-storyra (ha már emlékezetes gombaszögi beszélgetésekről van szó).

A főszereplő, Petra, egy felvidéki nő, aki műkereskedéssel foglalkozik és munkaügyben utazik Tanzániába, ahol beleszeret egy fekete, ruandai származású férfiba..

Nagyon tetszett az, hogy mint felvidéki, sok dologgal tudtam azonosulni, és sok dolgon jót nevettem, ami valóban nagyon tipikus a szlovákiai magyarságra. Sokszor eszembe jutott az, hogy mennyire más olvasási élményt nyújthat egy magyarországinak, mert egy pár dolog nyilván nem úgy “jön le”, ha egyáltalán értik, hogy miről van szó helyenként. Ugyanis sok kifejezés van benne, ami nekünk természetes (amolyan felvidéki szleng), ami szinte része a mindennapi szókincsünknek, de a nem szlovákiaiaknak viszont elkellene ezekhez egy-két lábjegyzet. Vagy ha létezne olyasmi, hogy felvidéki magyar értelmező szótár, az milyen szuper lenne 😀 (bár ahogy most rákerestem, létezik ilyen Facebook csoport).

A történet nagyon izgalmas volt, az a tipikus csak-még-egy-fejezetet-aztán-leteszem-najó-még-egyet-féle könyv: 2 nap alatt kiolvastam.

Továbbá nagyon tetszett a realitása, az meg különösen, hogy tanultam is valami újat: egy kis történelem, legyen az ruandai, vagy ami még inkább rezonál velünk – felvidéki.

Imádom az olyan könyveket, melyekkel olvasva lehet utazni, ahol az író messzi országokba és kultúrákba invitál szavaival. Ez is egy ilyen volt, azzal a különbséggel, hogy ebben a legizgalmasabb utazás mégis itthon történt: Felvidéken. Csak ajánlani tudom mindenkinek, remek nyári olvasmány!

IMG_5885

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s