#tükörtartó: Amiről nem beszélek

A mai napom olyan, amilyen már régen volt – egyhangú és rettenetesen unalmas. Az unalom a legnagyobb ellenségem, általában mindig le tudom magam valamivel foglalni. De a mai egy azon napok közül, amikor semmi sem működik – próbáltam olvasni, írni, tartalmat keresni, tanulni, de egyik sem ment, mintha teljesen máshol lennék, nem tudok semmire sem fókuszálni. Futni sem volt kedvem kimenni, amit már egy ideje terveztem. Még csak sétálni sem. Mi ez a megmagyarázhatatlan feszültség, izgatottság, frusztráltság? Ilyenkor mindig eszembe jut az összes olyan dolog, aminek a gondolatát inkább jobb lenne messziről elkerülnöm, amik csak bántanak, zavarnak: múltbéli dolgok, hibák, elvesztegetett lehetőségek, amiken még talán most sem tettem túl magam teljesen. 

Vajon félek a saját érzelmeimtől?  Vajon mindig az volt a baj, hogy féltem tőlük, a nagyságuktól, mélységüktől? Hogy más majd nem tudja így viszonozni őket?

Nem akarok félni attól, hogy közel engedjek magamhoz valakit. Igazából semmire sem vágyok jobban. Tudod, az az igazság, hogy az életem nagyon kiegyensúlyozott.. mindenem megvan, amire szükségem van. Elégedett vagyok. De hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez olyan jó, mint ahogy hangzik. Többnyire az. De vannak ezek a pillanatok, ezek a napok, mint ez is.. amikor nem tudom ignorálni az érzést, hogy van bennem egy kitöltetlen űr, ami szenvedélyesen, őrülten arra vár, hogy kitöltsék. Legalábbis egy bizonytalan időre. Ami azt mondja, hogy tök jó, hogy próbálsz segíteni másoknak, hogy őszintén örülsz más boldogságának, de kérlek, mi van a tiéddel? Elégedett vagy azzal, ami van? Úgy érzed meg is teszel mindent azért, hogy megtaláld azt, amit keresel? Vagy csak megelégedsz a gondolattal, hogy így van? Ez az űr nyughatatlan és makacs: ő tetteket akar, káoszt, irányíthatatlan pillanatokat, még több szeretetet, és azt, amit soha sem kapott meg igazán még: gyengédséget. Igaz érzéseket. Maszkok nélkül. Őszinte érintéseket. Azt a fajta szenvedélyt, ami minden porcikádat életre kelti.

Sokszor voltam a saját toxikus gondolataim áldozata. Sokszor nem vettem észre azokat, akik okkal jelentek meg az életemben – és ezzel csak magamat bántottam utólagosan mindig. Mert más észrevette azt, amit én nem.

54b34055267abed424a327bc0a0d927c

Minek túlkomplikálni a dolgokat? Miért beszélünk kódokban? A vonzalom nem titkos jeleken vagy gesztusokon alapszik; nincs rájuk szükség, hisz az nyilvánvaló, ha jelen van – csak vedd észre, hogy ott van a levegőben, a szemében, a mosolyodban. 

Nem szeretem a játszmákat: elsőre izgalmasnak tűnnek, de aztán többet ártanak, mint kedveznek. Miért nem tudunk egyenesek lenni, ha az érzelmeinkről van szó? Miért nem tudok még mindig az lenni? Nincs mit veszítenem. Vagy nyerek, vagy tanulok. Vagy együtt nyerünk, vagy mindketten a magunk módján tanulunk. Valaki hamarabb, valaki később. Nem akarom megbánni az elszalasztott lehetőségeket. Túl sok volt belőlük, és – bár nem hiszem el, hogy bevallom – túl mély sebeket ejtettek. És ami a legfájóbb mindebben, hogy a nagyját én ejtettem saját magamon. A hozzáállásommal, a toxikus gondolatokkal, a büszkeségemmel. És most csak itt van ez az űr, az állandó emlékeztetőm, hogy ami elmúlt, nem jön vissza, és hogy én már sosem leszek ugyanaz.

Az első tapasztalataink hatalmas mértékben befolyásolják a későbbieket: vajon azért vagyok szkeptikus a saját boldogságommal kapcsolatban és mindazzal, amit én adhatok másnak, mert megszoktam, hogy mindig a hátsó ülésen voltam, miközben a sorsom jogsi nélkül száguldott a kormány mögött? Mellette beövezve a szívem, teljesen a sofőr kezeire bízva. Nehéz úton tanultam meg vezetni, de sikerült átvennem az irányítást: a sors, a külső tényezők – vagy nevezzétek bárhogyan – örülhetnek, hogy egyáltalán az autóban helyet hagytam nekik. Most én vezetek: nem sietek, betartom a szabályokat. Az anyósülésen lévő tehetetlen és nyughatatlan szívem néha kétkedve néz rám – de én ilyenkor csak előveszem a lehető legmegnyugtatóbb mosolyom és azt mondom neki: “Ne félj, már jó úton vagyunk.” 

large (4)

(Képek forrása: Weheartit)

Advertisements

2 thoughts on “#tükörtartó: Amiről nem beszélek

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s