Válaszolj a hívásra

Mindig szerettem másokat olvasni. Írókat, költőket, novellistákat, zsurnalisztákat, és újabban bloggereket. Volt/van néhány kedvencem, akiket olvasva mindig arra gondoltam: hogy csinálja? Hogy csinálja ilyen jól? Ez az, amit én is csinálni akarok. De ő tehetséges. Én meg csak keményfejű és kíváncsi.

Ez régen volt. Akkor még voltam annyira szűklátókörű és/vagy elfogult, hogy csupán annyi legyen a nyilvánvaló magyarázat: tehetséges. Holott hovatovább, egyre kevésbé hiszek a tehetségben – hisz az még önmagában csaknem egyenlő a semmivel. Lehet, hogy akiket csodáltam, nem is tehetségesek. Csak még keményfejűbbek és kíváncsibbak, mint én – tudják, mit akarnak. Nem bíznak semmit a véletlenre.. vagy a tehetségre.

Már ismerem a választ a hogyan csináljákra: kemény munka, elszántság, ambíció(k), lehetőségkeresés és főleg, folyamatos tanulás és fejlődés.

Sokat hallom másokat azt mondani, hogy de szeretnének bizonyos tevékenységben hasonlítani másra, azt csinálni, amit ő, azt elérni, amit ő. Ahogy azt is, hogy áá, de én nem vagyok ilyen típus, nekem biztos nem menne, én nem vagyok olyan tehetséges/ügyes/jó génekkel megáldott/stb. mint ő.

A tehetség rendkívül túlértékelt. Annyi tehetséges embert ismerek, aki nem kezdett ezzel az ajándékkal semmit, mert csak várta, hogy majd valami úgyis történik vele, pusztán azért, mert tehetséges. De nem történt. Mert ők maguk nem tettek semmit, hogy történjen.

A Big Magic-ben ír erről Gilbert, hogy mennyien félnek alkotni emiatt – mert úgysem lenne olyan jó, mint xy. Vagy mennyien el sem kezdik emiatt. Márpedig ez egy annyira önző dolog: visszatartani, elrejteni a világtól, a környezetedtől azt az ajándékot, amit te kaptál, ami benned van és mellyel megtudsz ajándékozni másokat is. Attól függetlenül, hogy mi az. Mert én is hiszem, hogy mindannyiunkban van valami plusz. És ez nem naivitás. Nem arra gondolok, hogy mindenkiben egy zseni vagy művész veszett el. Csak arra, hogy mindannyian magunkban hordozunk valami pluszt: valaki jól bánik a hangszerekkel, valaki szép kerámiát csinál, valaki isteni tésztát főz, valaki meg művészi precízséggel péniszt rajzol nyilvános helyekre (ez az utolsó egyébként Gilbert példája a könyvben, nem az enyém, és ha ő mondja.. szóval csak hogy lássátok, ez valóban lehet BÁRMI). Szóval csak azért, mert nem leszel a következő Jimi Hendrix, még gitározz! Készíts szép kerámiákat! Főzz isteni fogásokat! Rajzolj péniszt oda, ahova nem kéne! Ha téged ez tesz boldoggá.. (utóbbiban úgysem lehet nagy konkurencia).

A lényeg: csak attól, mert valaki jobban csinál valamit, mint te, még nem jelenti azt, hogy te nem csinálhatod jól. Végülis, gondolj bele, nekik sem egy hét kellett, hogy eljussanak odáig..

A félelem attól, hogy mások jobban csinálnak valamit, mint te: félelem a kreativitástól. Azt meg kár lenne így elvesztegetni.

Másfelől meg: szükségünk van útmutatókra, szóval örülnünk kéne, hogy vannak nálunk jobbak és tapasztaltabbak. Ennyit tesz a nézőpont kérdése.

Én már egy ideje elkötelezetten hallgatok a belső késztetéseimre, és eddig még csak jó útra vittek. Ha meg is próbáltam ignorálni, azzal csak magamnak és a környezetemnek ártottam. Most már tudom, hogy nemcsak hogy nem akarom ignorálni ezt az érzést, de nem is tudom. Ez az érzés nem tűnik el. Soha. Erősebb, mint bármi, amit valaha tapasztaltam. Ha ignorálod, az amúgyis csak frusztráltsághoz, féltékenységhez és bánathoz vezet.. és ahhoz a nem nyugvó érzéshez, hogy az életed nem komplex. Hogy valami hiányzik.

large (5)

Ismeritek azt a mondást, ami egy emberről szól, aki minden nap egy szent szobornak (vagy valami hasonlónak) imádkozik azért, hogy megnyerje a lottót? “Kérlek, kérlek, kérlek, hadd nyerjem meg a lottót!” És ez így megy egy ideig minden áldott nap, míg végül a szobor egyszer csak megszólal: “Kérlek, kérlek, kérlek, tölts ki egy átkozott szelvényt!”

Ne legyetek olyanok, mint a szerencsétlen, aki nem tölti ki a szelvényét, mely valóban nyereményhez juttathatná. Szelvényekkel mindannyian rendelkezünk – magunk is azok vagyunk bizonyos értelemben -, a kérdés csak az, hogy veszitek-e a bátorságot, hogy ki is töltsétek? Én megtettem. Igazából, minden nap kitöltök egyet azzal, amit csinálok.

Szóval, ha ajánlani tudok bármit is azoknak, akik éreznek magukban valami pluszt, valami nyughatatlan késztetést, akkor ne hagyd azt figyelmen kívül, hanem foglalkozz vele a lehető legtöbbet és ne félj azt megmutatni. Ne hallgass másokra, csak a saját belső hangodra. Hidd el, jobb tanácsadó nem létezik. Szenteljétek arra az időtök és energiátok, amit valóban szerettek, vagy éppen arra, ami segít elvezetni a célotokhoz, és nem arra, amit mások elvárnak tőletek, vagy mégrosszabb esetben: te saját magadtól. Kövessétek el a hibáitok bátran, de mindig tanuljatok belőle.

Szerintem ez úgy néz ki, ahogy az ismert Fort Minor dal szövege is szól: ez 10 % szerencse, 20 % ügyesség, 15 % koncentrált akaraterő, 5 % élvezet, 50 % fájdalom, és 100 %-os ok, hogy emlézzenek a névre.

large (4)

(Képek forrása: Weheartit, Pinterest)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s