Papírvárosok

A főszereplő és narrátor, Quentin “Q” gyerekkora óta szerelmes Margoba, a szomszéd lányba, akivel gyakorlatilag együtt nőttek fel, de később elvesztették a kapcsolatot. Középsulis végzősökként látjuk őket viszont – Margo,  az egyik legnépszerűbb lány az iskolában, aki nem mindennapi kalandjairól híres, és Quentin,  akinek gondolatai középpontjában még mindig a lány áll. Egy éjszaka Margo váratlanul megjelenik az ablakában és arra kéri, tartson vele előre kitervelt “bosszúhadjáratára” –  Q vele tart, és közösen megvalósítják a lány minden tervét. Másnap azonban kiderül, hogy Margo eltűnt. Q hamarosan rájön, hogy Margo nyomokat hagyott maga után, melyeket meggyőződése szerint neki hagyott hátra, hogy azok segítségével megtalálja őt.  Q és barátai így hát Margo keresésére indulnak, ezzel kezdetét véve egy életreszóló kalandnak, mely során Q rájön, hogy talán nem is azt a lányt keresi, aki gondolataiban oly élénken él..

Ha még nem olvastad a könyvet, de szeretnéd, akkor ajánlom, hogy csak annak elolvasása után olvass tovább, ugyanis spoilert tartalmazhat.

635622005445030472-PaperTown1

A könyv központi gondolata, hogy mennyire hamisan látjuk azokat az embereket, akiket valamilyen oknál fogva – többnyire irántuk érzett érzelmeink miatt – csodálunk, mennyire képesek vagyunk valami felsőbbrendűnek, nem eviláginak tekinteni, miközben könnyen elfelejtjük, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanolyan hibákkal. Hajlamosak vagyunk idealizálni őket, ezzel téves illúziókat alkotni, melyek olykor túl valósak, olyannyira, hogy könnyű elfelejteni, hol a határ képzeletünk és a valóság között. Ez az eset Quentinnel. Annyira szürreális képet alkotott Margoról, hogy nagyon nehezen tudja megtalálni – nem azért, mert valóban nehezen megtalálható lenne, csak egyszerűen azért, mert rossz személyt keres, egy illúziót, nem pedig a valódi Margot. Green elmondása szerint, az egyik leglényegesebb probléma mindannyiunkban, hogy nehezen empatizálunk másokkal, ugyanis mindent a saját szemszögünkből látunk, mindent csak a saját bőrünkkel érzünk. A Papírvárosok pedig egy olyan felfedezés, egy olyan útmutató, mely megmutatja, hogyan tanulunk meg empatizálni, még azokkal is, akik egyébként rossz döntéseket hoznak, vagy rossz dolgokat tesznek. Mint ahogy Radar szerint is Quentin azt várja, hogy az emberek ne legyenek önmaguk. Ez ismét csak arra utal, hogy senki sem tudja, milyen Te-nek lenni, ugyanis senki sem Te. És fordítva. Green-t idézve, például ha eltörik a karod, mások talán sajnálni fognak, kedvesek lesznek és megértőek, de az egyetlen személy, aki tapasztalja a fájdalmat és a kényelmetlenséget, amit a törött karod okoz, te vagy. Ugyanerre kéne gondolnunk, amikor mások felett ítélkezünk. Próbálhatjuk megérteni, mit miért tesznek, de soha sem fogjuk “érezni” is az okaikat. Ez egy általános probléma, ugyanis szeretnénk, ha az emberek figyelnének ránk, ha meghallgatnának, de végül nem így történik, mert senki sem tudja úgy megérteni a törött karomat, ahogyan én. Ezért Radar figyelmezteti Q-t a tényre, hogy ha mások megértésére  vagy szeretésére kerül sor, az empátia ugyan nem egy tökéletes eszköz, de az egyetlen, amink van. A feladat, hogy megértsük mások tapasztalatait, rendkívül bonyolult, mert te te vagy, és soha, egy másodpercre sem lehetsz más. És ez nem csak azokra érvényes, akik nagyon különböző életet élnek, mint te, hanem azokra is, akik a legközelebb állnak hozzád. Az életedben, mindenkit magaddal látsz kontextusban: a TE nővéred, a TE szüleid, a TE legjobb barátod, és így tovább. De ők nem így látják magukat. Úgy látják magukat, mint a történelem középpontja, csak úgy, ahogy te is így látod magad.

large

METAFORÁK

Sok metafora található a könyvben, ami egyébként Green egyik jellegzetessége, és az egyik dolog, ami oly különlegessé teszi amúgy is egyedülálló stílusát. Rávilágít arra, hogy a metaforák és szimbólumok nem egyszerűen irodalmi eszközök, sokkal inkább “emberi” eszközök. A könyv 3 részre van osztva, a 3 fő szimbólumra: a szál, a fű, és a burok. Ezek folyamatosan megjelennek a könyvben, különféle alakban.

A Szál (vagy húrok, ha úgy tetszik, mivel ez jobban megfelel az eredeti jelentésnek) – a törést, változást jelképezi. Mivel az emberi kapcsolatok olyanok, mint a léggömböt tartó szálak, és ha azok elpattannak, örökre elsodródhatunk velük mi is. Ennek a metaforának a története az, hogy miután az író egy ismerőse öngyilkosságot követett el, valaki azt mondta neki, hogy “talán az összes szál/húr elszakadt/elpattant benne”. Ez arra utal, hogy az érzelmeknek, érzéseknek nincs konkrét fizikai helye bennünk, de tudjuk, hogy vannak és ugyanúgy képesek fájdalmat okozni. Ha pl. fáj a hátad, könnyű rámutatni, hogy hol, és más megtudja érteni, hiszen neki is van háta, és talán már neki is fájt azelőtt, tehát tudja milyen érzés. Sokkal nehezebb empatizálni mással akkor, ha az, ami fáj, valami absztrakt. Ha valaki szomorú, vagy csalódott, gyakran mondják, “fáj a szívem” vagy “összetört a szívem”. De ez a probléma valójában – természetesen – nem a szívben van. Ahhoz, hogy érzelmi fájdalomról, vagy akármilyen más érzelmi élményről beszéljünk, absztrakciókat kell használnunk. És sokan úgy érzik, hogy ebben a világban, amelyet statisztikák és konkrétumok vezetnek, az absztrakciók úgymond kevésbé érvényesek, mint a konkrét megfigyelések. De az érzelmi élmények ugyanannyira valódiak és érvényesek, mint a fizikaiak. És a tény, hogy metaforákat, illetve szimbólumokat kell használnunk ahhoz, hogy érthetően kitudjuk fejezni őket, nem teszi azt kevésbé valódivá – csak úgy, mint az absztakt festmények nem alsóbbrendűbbek, mint a valóságot ábrázolóak. Biztosan hallottátok már irodalom órán, hogy gondolkozni a szimbólumokon, mindenáron jelentést tulajdonítani nekik hülyeség és felesleges. De mindemellett, Green szerint, ez a nyelv egyik elsődleges funkciója. Ugyanis nincs szükséged nyelvre, szavakra ahhoz, hogy tudasd, fáj a hátad, hiszen elég, ha rámutatsz a hátadra, fájdalmasan grimaszolsz, a másik pedig együttérzően bólint.  De ahhoz, hogy elmagyarázd valakinek a bánatod vagy örömöd mivoltát, absztrakciókra van szükséged. Szimbólumokra van szükséged. És minél jobbak a szimbólumaink, annál jobban kommunikálhatunk másokkal, annál jobban képesek vagyunk elképzelni a másik élményeit, érzéseit. A jó szimbólumok könnyebbé teszik az empátiát. És ez nagyon fontos, amikor olvasol, írsz, festesz, beszélsz, vagy akármi: ugyanis soha nem döntesz arról, hogy használsz-e szimbólumokat vagy nem. Arról döntesz, melyeket használod.

A Fű –  olyanok vagyunk, mint a fűszálak a mezőn; mindannyian kapcsolatban állunk egymással, és bármennyire különbözőek is vagyunk, alkothatunk egy egészet.

A Burok –  a már fentebb kifejtett módja annak, ahogyan hajlamosok vagyunk másokat látni. Addig nem láthatjuk egymást teljes mivoltunkban, míg a burkon nem képződnek repedések, melyen a fény be- és kijuthat.

Az autós utazás –  ez azért metafora, mivel amikor egy ilyen utazáson veszel részt, nem csak azt reméled, hogy a földrajzi, fizikai helyzeted változik, de tudat alatt reméled, hogy a szó szerinti utazás egyben érzelmi, spirituális utazást is jelent majd, és te másként térsz haza, mint ahogy elmentél.

A fekete télapó gyűjtemény – szintén arra utal, hogyan képzelünk el, idealizálunk embereket, helyeket, történeteket (mint a Télapó történetét is). Alapvetően fehérnek képzeljük el, de Radar szülei arra késztetnek minket, hogy próbáljuk meg máshogy – nem a megszokott módon – elképzelni.

Margo neve – benne szerepel a “go”, azaz menni szó. Ez nem szorul magyarázatra. A vezetékneve, Spiegelman németül “tükörembert” jelent, és Margo tükörként szolgál a többi karakternek – az amit látnak, mikor Margora néznek, többet mond róluk, mint magáról Margoról.

Radar neve – ő az, akinek többnyire a legjobb megérzései vannak azzal kapcsolatban, hol vannak mások.

Ezek a metaforák olyanok, mint kis patakok, amik folyamatosan folynak össze, majd a regény végére egy nagy folyót képeznek.

large (5)

MIK AZOK A PAPÍRVÁROSOK? 

Valamikor a térképkészítők hamis, nem lézető, kitalált helyeket tüntettek fel térképeiken, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy senki sem másolja a térképeiket. Ugyanis ha meglátták ezt a bizonyos helyet más térképen, biztosak lehettek abban, hogy az az övék másolata. De nem a térképkészítők az egyetlenek, akik alkalmazzák ezt a trükköt. Szótárakban, enciklopédiákban is vannak ilyen kitalált szavak, melyek ugyanezt a célt szolgálják.

JOHN STÍLUSÁRÓL

Zseniális, mert 1, metaforák 2, humor 3, mindegyik története annyira valós 4, egyszerre szórakoztató és mélyen filozofikus 5, a sajátos módján mindig tanít valami újat.

láttátok Már a hamarosan Bemutatásra Kerülő film előzetesét? (Szándékosan írtam így, ugyanis mély igazságtalanságot éreztem a középen elhelyezkedő szavakkal szemben. Akik olvasták a könyvet, érteni fogják.)

Forrás: http://johngreenbooks.com/pt-questions/

Advertisements

3 thoughts on “Papírvárosok

  1. Pingback: A Nap Bloggere voltam + Az év felfedezettje díj – Blackbird

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s