10+1 könyv, amely nagy hatással volt rám

Akik ismernek, azok tudják, hogy az olvasás legalább annyira fontos részét képezi az életemnek, mint az írás. Ebben a bejegyzésben olyan könyveket ajánlok/osztok meg Veletek, amelyek inspiráltak, amelyekből sokat tanultam vagy éppen rádöbbentettek valamire – egyszóval azokat, amelyek nagy hatással voltak rám idáig. Remélem adok némi inspirációt a következő olvasmány kiválasztásához Nektek is, nekem már kialakult egy jó hosszú lista a nyárra azt illetően, hogy milyen könyveket akarok beszerezni, vagy kikölcsönözni. 🙂

• MEMOÁROK •

1. Victor Frankl – Man’s Search For Meaning (Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban)

Viktor Frankl egy osztrák pszichiáter volt, aki 1942 és 45 között 4 koncentrációs tábort is megjárt. A könyv első része memoár – Frankl borzalmas tapasztalatai, mindennapjai a táborokban, azok leírása és megfigyelései a többi fogoly elmeállapotáról.  Ez az a rész, ami nagyon megrendítő hatással volt rám, ugyanakkor hihetetlenül elgondolkodtatott Frankl hozzáállása a lehető legszörnyűbb körülményekhez, a tragédiákhoz és ahhoz a számunkra szinte elképzelhetetlen szenvedéshez, ami neki évekig a mindennapos realitása volt. Rájött, hogy az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el az embertől, az a szabad akarata a hozzáállását illetően – még akkor is, amikor semmilyen külső körülményt nem tud befolyásolni. Megfigyelte, hogy azoknak volt a legnagyobb esélye az “embernek maradáshoz” és a túléléshez, akik képesek voltak értelmet találni a szenvedésben is. A könyv második része a logoterápiát mutatja be, ami az általa kifejlesztett terápiás módszer.  Frankl-nak olyan frappáns és bölcs válaszai voltak a páciensei számára, hogy amikor egy-egy ilyen példát felhozott, mindig le kellett egy kicsit tennem a könyvet és elgondolkodni rajtuk.  Az angol, illetve szlovák cím az, hogy “Az élet értelmének keresése” – ez szerintem jobb előfutára a könyv tartalmának.  Bennem gyakran felmerülnek ilyen egzisztenciális kérdések, hogy Miért vagyunk itt? Mi a dolgunk a világon? Mi az élet értelme? És ez a könyv annyira tökéletesen és egyszerűen megfogalmazza a válaszokat ezekre a kérdésekre, amiért már most örök kedvencem, pedig csak nemrég olvastam.

2. Anne Frank naplója

Szintén egy 2. világháborús memoár. Frank Anna tiniként bújdosott évekig családjával egy házban, itt írta a napló nagy részét. Sajnos ő nem élte túl a koncentrációs tábor(oka)t, de a hagyatéka, azaz a naplója által az emléke örökké él.  Anna is egy hihetetlenül pozitív ember volt, aki még a kedvezőtlen körülmények ellenére is meg tudta találni az élet apró örömeit.

Részletesebb beszámoló a könyvről itt: http://bit.ly/24fk3c2

3. Elizabeth Gilbert – Eat, Pray, Love (Ízek, imák, szerelmek)

Adott egy nő, akinek a felszínen mindene megvan, amire emberlánya vágyhat, ám ő mégis boldogtalan. Ekkor mindent hátra hagyva elindul élete legnagyobb kalandjára, ami először Olaszországba, majd Indiába, végül Indonéziába vezet. Amit szerettem benne, hogy a belső, spirituális utazás legalább annyira jelentős szerepet kapott a leírásokban, mint a külső, földrajzi jellegű.

IMG_7806 - Copy (1)

• SZEMÉLYES FEJLŐDÉS, TUDATOSSÁG •

4. Eckhart Tolle – The Power of Now (A most hatalma)

Ez az a könyv, melynek elolvasása után komolyabban kezdtem érdeklődni a meditálás iránt, illetve foglalkozni azzal. Amolyan spirituális bibliának is nevezhetném, nekem legalábbis az: egyszerűen és érthetően ír le olyan dolgokat, nézőpontokat, amelyek elsőre talán nehezen emészthetőek, különösen annak, aki még csak ismerkedik a spiritualitás koncepcióival.  Amióta elolvastam  – és amióta meditálok is -, sokkal gyakrabban és sokkal jobban képes vagyok észrevenni, ha nagyon a jövőben, vagy éppen a múltban vagyok és nem a jelenben élek.

Ha érdekel, mikről olvashatsz a könyvben, ebben a bejegyzésben írtam még róla: http://bit.ly/1UdpfYH (legalul)

5. + 6. Gretchen Rubin – Better Than Before + The Happiness Project (Jobban, mint valaha + Boldogságterv)

A Jobban, mint valaha a szokások kialakításáról, elsajátításáról és az azok melletti kitartásról szól – ezekhez fejlesztett ki Rubin különböző effektív módszereket. Természetesen nem létezik semmiféle mágikus formula erre, ami mindenkinél használna. Mivel ha a szokások kialakításáról van szó, akkor az alapkövünk, amire építkezhetünk, az a saját természetünk, személyiségünk. Ezért a legfontosabb, hogy jól ismerjük magunkat. Ebben segíthet Gretchen 4 tendenciája (= 4 személyiségtípust határozott meg az alapján, hogy hogyan reagálunk a külső és belső elvárásokra) – a Fenntartók, Kérdésfeltevők, Engedelmeskedők és a Lázadók. Erre a négy típusra épül az egész könyv. Rubin szerint külső és/vagy belső változást leginkább szokásaink által érhetünk el, ugyanis ezek mindennapi életünk láthatatlan mozgatórugói.

A Boldogságterv szintén nagyon inspiráló könyv – Gretchen 1 évét foglalja magában, amit a “boldogság projektjének” szentelt. Ez úgy nézett ki, hogy minden hónapban egy téma vagy tevékenység  került a középpontba, mint például a vitalitás, a munka, a szabadidő, a barátság, a pénz, stb. Mindegyiknél apró változásokat épített be a mindennapokba, amelyekkel többet, jobbat hozhat ki az adott területből, illetve amelyek segítségével boldogabbá tehet másokat és saját magát is. A könyv alcíme is árulkodik pár ilyen próbálkozásról: egy év története, amikor megpróbáltam reggelenként énekelni, rendet tartani a szekrényben, okosan vitatkozni, Arisztotelészt olvasni, és általában véve többet bolondozni. Nagyon szórakoztató és inspiráló volt végigkövetni ezt a folyamatot, remek ötleteket lehet belőle meríteni. És nem utolsósorban rámutat arra, hogy a legapróbb gesztusok, illetve változtatások is milyen nagy hatással lehetnek a mindennapjainkra és a másokkal való kapcsolatainkra.

Amazing inspiration. Thank you @gretchenrubin 📖💛 #thehappinessproject #betterthanbefore #bookstagram

A post shared by Blackbird (@veroniblackbird) on

7. Elizabeth Gilbert – Big Magic (Kreatív élet félelem nélkül)

Volt már itt a spirituális bibliám, a szokásfejlesztő bibliám, ez itt pedig a kreatív bibliám.  Ha egy kis kreatív löketre van szükségem, mert éppen elakadtam az írásban (vagy akármi másban), akkor elég elővennem ezt a könyvet, ami képes eloszlatni minden kétségem és bizonytalanságom az alkotással kapcsolatban.

A könyvről szóló bejegyzésem itt olvashatod: http://bit.ly/2sVWGN3 (az angol alatt található a magyar bejegyzés)

8. Csíkszentmihályi Mihály – Az öröm művészete (Flow a mindennapokban)

Csíkszentmihályi arra a sokunkat foglalkoztató kérdésre kereste a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől leszünk elégedettek az életünkkel, vagy egyáltalán mit jelent élni? Nagyon érdekes szögből közelíti meg ezeket a kérdéseket, melyekre olyan – kutatással alátámasztott – válaszokat ad, melyek segíthetnek tudatosabban élni. Szerinte a boldogság egyik kulcsa a flow élményekben rejlik, amikor annyira elmerülünk egy szeretett tevékenységben, hogy képesek vagyunk kizárni minden mást. Ezzel pedig muszáj egyetértenem, ugyanis flow állapotban érzem magam leginkább elememben.

Bejegyzés a könyvről itt: http://bit.ly/2rZ4cC3

• FIKCIÓ •

9. George Orwell – 1984

Ez a könyv annyira sokkoló és annyira hátborzongatóan valóságszerű minden kitalált dolog ellenére, hogy az embert valami furcsa érzés keríti hatalmába elolvasása után, azt gondolván: basszus, ez az Orwell egy próféta. Az a legdurvább az egészben, hogy ez a könyv most is olyan aktuális, mint mikor kiadták – vagy talán aktuálisabb, mint valaha.  Orwell disztópikus társadalom-vízióját mindenkinek ajánlom elolvasni – talán talál benne pár párhuzamot néhány múltbéli rendszerrel is. Ezért is – meg sok más miatt – ez volt a legsokkolóbb, legelgondolkodtatóbb és legnehezebben emészthető könyv, amit valaha olvastam.

10. Harper Lee – To Kill a Mockingbird (Ne bántsátok a feketerigót)

Egy történet az 1930-as évekbeli Egyesült Államok déli részéről, ahol a rasszizmus és a diszkrimináció a mindennapok szerves része volt – és sajnos még a mai napig az.. Ezért olyan időtálló klasszikus ez a regény. Meg azért is, mert sok fontos leckét tanít empátiáról, előítéletekről, illetve az emberi természet összetett rendszeréről.  Egy kislány szemszögéből követhetjük végig egy fekete bőrű férfi fájdalmas történetét, akit ártatlanul ítélnek el egy olyan társadalomban, ahol a bőrszín mérvadóbb, mint a  tények és az igazság.

+1. Stephen King – On Writing (Az írásról)

Ezt a könyvet akár a memoár kategóriába is sorolhattam volna, ugyanis az első része az, a második pedig King írással kapcsolatos tanácsai – és mivel ez a rész volt nagy hatással rám, ezért nem sorolom oda. Ír benne a saját alkotási folyamatáról is és szórakoztató stílusban ossza meg az olvasóval mindazt, amitől szerinte fejlődhetünk az írásban, amitől jó lesz egy írás.. És hát, ha valakitől, akkor tőle érdemes tanulni. 🙂 Én megfogadtam jó pár tanácsát. (Fun fact: ezen kívül nem olvastam egy könyvet sem Kingtől, a horror nem az én műfajom, de nem kizárt, hogy megpróbálkozom majd vele, ugyanis olyan lebilincselően ír, hogy én ittam minden szavát – egyszerű, érthető és nagyon humoros).

IMG_6444

Amikor te vagy a kisördög a válladon

Érezted már azt a belső nyomást valaha, hogy nem akarod, hogy valami “majd” megtörténjen, valahol “majd” tarts, mert te ezt most akarod? Hogy van egy kép előtted arról, hogy hol akarsz lenni a jövőben, hogy mit akarsz elérni, minek az eredményét akarod látni.. De te már most ott akarsz lenni, legszívesebben csak ugornál egyet az időben, mert az, ahol most vagy, nem jó vagy nem kielégítő számodra? Ezáltal nem tudod igazán élvezni a folyamatot és ami a legrosszabb: nem tudsz a jelenben lenni, nem tudod megélni azt.
A jó hír az, hogy: ezzel nem vagy egyedül.
A rossz pedig az, hogy: ez ellen bizony tennünk kell. Mégpedig gyorsan.

Az is lehet, hogy aggódsz a jövő miatt, mert bizonytalan és te úgy érzed, hogy már most mindent tudnod kell, mert olykor egy irányításmániás őrült vagy (üdv a csapatban), aki nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, ha valami éppen nem úgy megy, ahogy szeretné vagy ahogy azt tervezte.

Azt hiszem, hatalmas nyomás van rajtunk mindenfelől, hogy bizonyítsunk, hogy tudjuk, mit akarunk; hogy konkrét elképzelésünk legyen mindenről, hogy tudjuk hol és mit akarunk csinálni két, öt vagy épp tíz év múlva. Ettől pedig könnyű besokalni.

De fontos belátni, hogy az, ahogyan érzünk ezzel kapcsolatban, az elsősorban annak az eredménye, ahogyan mi látjuk a helyzetet/magunkat, nem pedig annak a megnyilvánulása, amit mások mondanak nekünk vagy éreztetnek velünk.

Nem biztos, hogy mindenkinél ez a helyzet, de amikor én leástam magam a probléma mélyére (és nem is kellett nagyon mélyre mennem, csak egy kicsit megvizsgálnom és kérdőre vonnom saját magam), azt találtam, hogy én vagyok saját magam legnagyobb szekálója. Hogy én vagyok az az utálatos kisördög a vállamon, aki nem képes abbahagyni az élő közvetítést a Negativitás Olimpiáról. Nem is csodálom, hisz van miről közvetíteni, a versenyszámok egészen sokszínűek: ott van a Miért-Nem, a Nem-Elég-Jó, a Mi-Lesz-Ha, a Már-Tudnod-Kéne és sok más.

pexels-photo-89820

Igen, néha te vagy a kisördög, aki a legtöbb nyomást helyezi rád. Akinek a legtöbb elvárása van veled szemben. Ez pedig nem igazán azt sugallja, hogy békében élünk saját magunkkal.. Gondolj bele, mással is így viselkedsz? Én nem. És ott bizony valami nincs rendben, amikor saját magunkkal rosszabbul bánunk, mint másokkal. Amikor magunkkal sokkal keményebbek és durvábbak vagyunk.

Néha csak le kell lassítanunk. Időt adni magunknak. Tedd meg azt a szívességet magadnak, hogy adsz magadnak elég időt, hogy kitaláld, mit akarsz, hogyan akarod és mikor akarod. Nem hasonlíthatod magad máshoz: hogy másnak mi mennyi időbe telt, hogy ő hol van és te hol, mert mindannyian a saját, személyre szabott óránk szerint haladunk.

Szóval engedd meg magadnak, hogy a saját tempódban haladj.

Bízz az univerzum időzítésében.

Fogadd el, hogy ha valami még nem történik, az okkal van: talán még van mit tanulnod, fejlődnöd ebben a fejezetben ahhoz, hogy kezdhesd a következőt. Talán még valami sokkal fontosabb vár rád az oda vezető folyamat, út során.

Ez nem egy verseny. Szóval ne versenyezz a saját elképzeléseiddel. Sokszor ugyanis többet ártasz ezzel magadnak, mint gondolnád..

De elsősorban: vedd észre, hogy néha te magad vagy az idegesítő kisördög a válladon.

Embrace-the-unknown-and-let-life-surprise-you_The-Red-Fairy-Project

5 podcast, amely inspirál és tanít

A legjobb dolog a podcastekben az, hogy szinte bárhol és bármikor hallgathatod őket. Ez a nagy előnye a videókkal, illetve az írott tartalmakkal szemben, hogy tanulhatsz és érdekes interjúkat, párbeszédeket hallgathatsz akár mosogatás, takarítás, utazás vagy várakozás közben is – így tartalmasan és gazdagan kitöltve az egyébként nem mindig kellemes tevékenységet. (Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy jobb, mint a vizuális vagy írott tartalom – nem, mindegyiknek megvan a maga helye, tökéletesen megférnek egymás mellett.) Én leggyakrabban buszon való utazás, illetve az arra való várakozás közben szoktam hallgatni őket. Íme az 5 jelenlegi kedvencem, melyeket ajánlok nektek is:

  1. Side Hustle School – ez az a podcast, amire azt mondtam, hogy: igen, most pont erre van szükségem. Chris Guillebeau naponta jelenkezik új epizódokkal, melyekben inspiráló (és  remek ötleteket adó) történeteket mesél személyekről, akik a nappali munkájuk mellett plusz jövedelemre tettek szert valamilyen mellék-projekttel, ami néhány esetben a fő vállalkozásukká is vált. Temérdek kreatív ötlet, nagyon inspiráló hallgatni. Tematikailag pedig szerintem elég egyedülálló ez a show – de itt volt az ideje egy ilyennek.
  2. Happier – Gretchen Rubin és testvére, Elizabeth Craft közös podcastjéről már írtam párszor, de még mindig ez az egyik abszolút kedvencem, amit mindig ugyanolyan jó hallgatni. Csakúgy mint Gretchen könyveiben, itt is a boldogság és a szokások a fő téma. Minden epizód ad valamilyen hasznos, alkalmazható trükköt, amelyek boldogabbá tehetik mindennapjainkat. Azonkívül ha csak szimplán egy intelligens, open-minded beszélgetésnek akarsz a fültanúja lenni, akkor neked (is) való.
  3. The Marie Forleo Podcast – Marie Forleo az egyik személyes nagy kedvencem, a MarieTV házigazdája. Ez a podcast lényegében a videók hanganyag változata, hogy abban az esetben is magadba tudd szívni a Marie-dózist, ha éppen nincs időd nézni a videókat. Nagyon széles témakörrel foglalkozik – személyes fejlődéstől kezdve marketingen keresztül egészen a spiritualitásig.
  4. Stuff You Should Know – ha imádsz állandóan új dolgokat tanulni a világról és a dolgok működéséről (érts ezalatt bármit, mindennel foglalkoznak a podcastben), ha a kíváncsiságod a hajtóerőd, mint nekem, akkor ezt neked találták ki. Érdekel, kik és mi alapján nevezték el a kontinenseket? Vagy hogy mit tartalmaznak a kozmetikumok és hogyan fejlődött a használatuk az idő során? Hogy miért érzünk nosztalgiát? Tanulni mindig jó. 🙂
  5. Travel Stories Podcast – ha imádsz utazni, akkor azért ajánlom, ha pedig jelenleg nem engedheted meg magadnak, hogy sokat utazz, akkor azért, mert ezekkel az utazós történetekkel egy kicsit megteheted (ha csak metaforikusan is, na.) Egy valami közös a történetekben: az utazás csodás dolog, de nem csak a pozitív oldalai miatt, hanem a negatív miatt is, azaz a kihívások, az olykor kellemetlen helyzetek miatt is, ugyanis azokból tanulunk a legtöbbet és azok formálnak minket a legjobban. Erről én is tudnék mesélni. És meséltem is.

coffee-tablet-headphones-work-163187

Weekly favorites #4

Ezeket a bejegyzéseket ajánlom a héten:

  1. The Charmbandit: Miért ne menj egyetemre? – Ez a cikk határozottan az elsőszámú kedvencem a héten, mert nem tudok vele nem egyet érteni és nem átérezni azt a lehető legjobban. Bár én járok főiskolára, a véleményem a felsőoktatásról nem éppen pozitív, van jó pár rossz tapasztalatom, amik talán meg is érnének egy posztot.. Szerintem nagyon sokakkal fog ez rezonálni.
  2. Natussshka: Mi leszel ha nagy leszel? – Huszonévesen: imádtam ezt az írást, szintén eléggé rezonált velem.
  3. Daily Dorothy: Célkitűzések: Tervezd meg, és váltsd valóra! – Effektív célkitűzés és tervezés. Jól jöhet, ha szükséged van egy kis löketre.
  4. Tintafolt: A legszebb pillanat az életemben – egy nagyon kedves, romantikus történet Tünditől.

Weekly favorites #4.jpg

#helyzetjelentés: Az érzelmi hullámvasút

A januárommal kapcsolatban elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt ez volt az a hónap, amikor egy álomkirándulás részese voltam, másrészt hamar vissza kellett zökkennem a nem mindig rózsás valóságba. Már az utazást megelőző időszak érzelmileg elég intenzív és vegyes volt, írtam is a félelmeimről. (És talán nem is voltak teljesen alaptalanok, tekintetbe véve, hogy rá egy hétre történt a Louvre-s eset.)

Ez volt az egyik stressz-faktor, a másik (és nagyobb) pedig az, hogy bár nagyon alapos egyetem-keresésben voltam, mégsem találtam olyan mesterképzést, ami megfelelt volna annak, amit tanulni szeretnék (vagy pedig nem feleltem meg a követelményeknek). Szóval a suli-váltás témát pihentethetem – ez pedig eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra.

pexels-photo-190976

A párizsi hétvége természetesen nagyon feldobott, és miután hazaértem, lélekben még mindig kicsit ott voltam. De nem ringatózhattam soká a párizsi utóhatás fellegében, ugyanis az itthoni (sokszor) rideg valóság gyorsan visszazökkentett a már megszokott üzemmódba (bár úgy tűnik, én sosem leszek képes megszokni ezt..). Hétfőn jöttünk haza (Párizs-Debrecen-Tornalja-Gesztete), majd kedden már utaztam is Nyitrára, mert szerdán még volt egy vizsgám. És a dolog, ami annyira hidegzuhanyként ért, az a jó öreg szlovák mentalitás (= legyünk ok nélkül bunkók, mert mi így csináljuk. A kedvesség luxus.) Idáig nem tudtam, hogy létezhet olyan, hogy az emberlányát otthon, a saját hazájában éri kultúrsokk, de most már tudom, hogy lehetséges. Elég volt néhány napot külföldön tölteni, ahol mindenki kedves és segítőkész, majd visszajönni ide. Pedig én nagyon nem szeretem bekategorizálni az embereket vagy a nemzeteket, nem szeretem a sztereotípiákat, nem ítélek azok alapján. Ha eddig valami hasonló történt (és már volt egy pár..), akkor mindig azzal magyaráztam, hogy az adott személlyel van a baj. Teljesen mostanáig. Most láttam igazán élesen a különbséget. És be kell ismernem (amit mások már rég mondanak nekem, csak én nem akartam elismerni, hogy igaz), hogy itt, ebben az országban márpedig az emberek nagy része ilyen. Végsősoron nem lő nagyon mellé a róluk alkotott szterotípia sem..

Itt sokaknak menő (és ami a legszomorúbb, megfelelő) a saját kis négyzetméteres mentális dobozukban élni és abból a szögből látni mindent. Itt menő ok nélkül bunkónak lenni. Ha rossz napjuk van, nekik jó, ha beszólnak másnak. Itt menő az idegenekről gondolkodás nélkül rosszat feltételezni. Itt menő nem gondolkodni, és helyette csak erős szavakat szórni.

Mielőtt azt feltételeznétek, hogy én vagyok túl naív, nem, nem most jöttem le a falvédőről, nem élek illúziókban. Én is tapasztaltam már jót és rosszat is, sokféle köntösben – nem is várom én azt, hogy mindenki olyan legyen, mint én, hogy mindenkiben annyi érzés és empátia legyen, mint bennem, de még mindig meg tudok botránkozni mások érzéktelenségén és a módon, ahogyan másokkal bánnak. Egy idő után az ember ezen képes átsiklani különösebb gondolkodás vagy sértődés nélkül, de vannak napok, amikor kifejezetten érzékeny vagyok mások rosszindulatára. 

Nagyon röviden ez történt: miután leszálltam a buszról, a csomagtartónál szóltam a sofőrnek, hogy melyik az én bőröndöm. Mire ő totál kiakadt, merthogy én nem fizettem a bőröndért. Valóban nem, ugyanis nem mondta, hogy kell. Végülis csak 3 éve utazom oda-vissza ezen a vonalon, és eddig még mindig mondta a sofőr, hogy ha kellett fizetni pluszban a bőröndért is, ugyanis nem mindegyik buszon kell, az adott társaságtól függ. Persze ő meg sem hallgatott, csak mondta az eszméletlen-kedves monológját. Még felejánlottam azt is, hogy ott kifizetem (kemény 1 euróról volt szó!), de azt már dacosan elutasította. Egy kis illusztráció, hogy mi a különbség a probléma-fókuszált és a megoldás-fókuszált személy között.. vajon melyikünk melyik? 🙂 Persze a bőröndöt már magamnak kellett kivenni. Abban többnyire nem segítenek ezek az extrakedves buszsofőrök. Mégha látják is, hogy az majdnem akkora, mint én. Szóval, azt hiszem ilyen a tipikus Welcome to Slovakia-féle fogadtatás. Semmi új a nap alatt.

c9e85c8859cd909b74d6567b4b4fd59b

Az érzelmi hullámvasút nem állt meg január végével. A barátom újra munkát kapott külföldön (München), ami azt jelenti, hogy most megint távkapcsolat üzemmódba kapcsolunk. Ez érzelmileg azért volt meredek, mert egy nappal előtte hívták, hogy másnap már mennie kell. De így megy ez. Pedig már nincs ebben semmi új. Tudom, hogy ezelőtt is nagyon jól bírtuk, jól megoldottuk, de erre azt hiszem sosem lehet igazán felkészülni.. Nem fogom szépíteni, a távkapcsolat nem egyszerű. Persze a pozitív oldala a dolognak (mert igen, van ilyen is!), hogy az esetünkben hónapokról van szó, nem évekről. És 2-hetente találkozunk (minden 2. hétvégén kb. 6 órát vezet, hogy eljöjjön hozzám. Álompasi? Naná.) Nekem is van mire fókuszálnom, főleg most, hogy a beadandó munkámat kell írnom, itt a blog, intenzívebben akarok spanyolt tanulni, edzek, és még sok-sok más; így ezek a dolgok lekötik a figyelmem. És ami a legnagyobb bónusz, az az, hogy amikor 2 hét után találkozunk, az valami hihetetlenül jó érzés, a külön töltött idő csak erősebbé teszi a kapcsolatunkat, ahogy minket is. Megtanít sokkal jobban értékelni azt. Megtanít arra, hogy minden együtt töltött perc egy ajándék.

De mielőtt ez a life update nagyon negatív hangnemet venne, szeretném leszögezni, hogy közel sem volt ilyen borús ez a hónap, csak ezeket esett jól kiírni magamból (a naplómon kívül ide is). Természetesen a jóból is bőven kijutott, hiszen ott volt a:

  • párizsi út
  • mamám betöltötte a 97. életévét
  • először próbáltam ki a jégkorcsolyázást
  • a hónap nagy részében Tibivel lehettem
  • voltunk wellnessben
  • voltunk szánkózni (nem nőttünk még fel teljesen, és nem is akarunk)

i-still-get-very-high-and-very-low-in-life-daily-but-ive-finally-accepted-the-fact-that-sensitive-is-just-how-i-was-made-that-i-dont-have-to-hide-it-and-i-dont-have-to-fix-it

 

Nektek is volt már hasonló kellemetlen tapasztalatotok, mint a fent leírtak? Akár itt Szlovákiában, akár Mo-n, vagy külföldön. Ha igen, osszátok meg kommentben, kíváncsi vagyok rá!

#travel: Egy hétvége Párizsban

Elég spontán dolog volt, amikor a barátommal november végén retúr repülőjegyet vettünk Párizsba, ugyanis nem terveztük, hogy ide megyünk, csak azt, hogy abba az európai városba megyünk, ahova jó áron találunk jegyeket. Akkor jött az ötlet, amikor megláttam, hogy a Ryanair-nél Black Friday van, ami egy egész hétig tartott. Kerestünk ott és egy másik oldalon is, de végül nem találtunk olyat, ami belefért volna egy low-budget utazás kereteibe. Így aztán letettünk róla, hogy majd máskor, ha találunk kedvezőbb ajánlatokat, elmegyünk..

De közben a mindent érzékelő univerzum nem tétlenkedett, minden bizonnyal elért hozzá az, hogy mennyire szeretnénk utazni (és hogy mennyire szeretnénk Párizsba utazni, ugyanis az ajánlatok átböngészése után a kör leszűkült Rómára, Velencére és Párizsra.. de engem leginkább Párizs vonzott, ugyanis Rómában és Velencében voltam kiskoromban, bár mivel ez már legalább 10 éve volt, nincsennek nagyon élénk emlékeim egyikről sem, de szerettem volna kihúzni mégegy helyet az utazási bakancslistámról). Hogy Coelho-t idézzem, ha valamit nagyon akarsz, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságod megvalósítsd, és így is történt: pár nappal azután, hogy letettünk a dologról, mi fogadott elsőként, ahogy megnyitottam a Facebookom? Utazómajom oldalán retúr repjegy Párizsba Debrecenből fantasztikus áron! (Be van állítva, hogy a bejegyzéseit elsőként jelenítse meg.) Pacsi Univerzum, szeretem az időzítésed.

Nem sokat gondolkodtunk, szinte egyből le is foglaltuk. Annyira jó érzés volt, nagyon izgatott voltam. Nehéz volt azonnal elhinnem, hogy igen, ez valóban megtörtént, hisz annyira spontán volt. Szállást is sikerült találnunk jó áron, ahonnan metróval minden könnyen megközelíthető volt. Őszintén, egy kicsit aggódtam a szállás miatt, nem tudtam mire számítsak majd, mert a recenziók nagyon vegyesek voltak. Voltak, akik kifejezetten rossz dolgokat írtak (pl. a hely tisztaságával kapcsolatban), de úgy voltam vele, hogy csak pár napra megyünk, oda meg gyakorlatilag csak aludni, szóval annak megfelel.. Végül nagyon kellemes csalódás volt, kifogástalan volt a szoba és a személyzet is kedves volt.

Be kell vallanom, hogy az utazást megelőző pár hétben elég nyugtalan voltam, és egy kicsit talán féltem is.. Ugyanis amikor elújságoltam a hírt másoknak a családban, többeknek az volt a reakciója, hogy: ez most elég veszélyes, tekintve a bevándorló helyzetet és a támadásokat. Így ahelyett, hogy osztoztak volna az örömömben, inkább aggódó pillantásokat kaptam. És ez az aggódás normális, én is félteném a szeretteimet hasonló helyzetben. A berlini merénylet azután történt, hogy lefoglaltuk az utat, és őszintén, ez a szörnyűség a szeretteim szóvátett aggódásával hatványozva elindított bennem valami mély, tudalatti, ösztönös félelmet. Rosszakat álmodtam. Nevessetek ki, de tényleg olyan rosszul éreztem magam, hogy buta megerősítéseket kerestem, hogy Párizs márpedig nem veszélyes. (Mert teoretikusan veszély bárhol felléphet, a legkülönbözőbb formákban, itthon is, ugyanúgy mint máshol.) Buta megerősítések alatt azt értem, hogy jó öreg barátunkhoz, Google-hoz fordultam válaszért (igen, szerintem is nevetséges 😀 ) – csak elkezdtem írni a keresőbe, hogy is it safe to travel to, és be sem kellett fejeznem, mert az első találat, amit automatikusan kidobott, az paris volt.. Imádlak Google, olyan jófej vagy. Jó, ez nem volt valami biztató. Aztán még megnéztem egy statisztikát is, amely szerint Franciaország az egyik legveszélyesebb európai ország a terrortámadások szempontjából. Ööö, azt hiszem, itt csuktam be a laptopot.

De aztán gondolkodtam. Az utazás (legyen szó csak pár napról is) mindig egy kis kihívás. És egy dolgot tudok biztosan: hogy nem utazhatsz félelemmel. Ha félelemmel indulsz el, akkor egyáltalán nincs is értelme elindulni. Egyedül bátorsággal érdemes utazni, kíváncsisággal és bizalommal. Bizalommal a dolgok rendjében, az univerzum támogatásában, hogy jó dolgok fognak történni. Hogy azért indulsz el, hogy több legyél és gazdagabb – élményekkel, emlékekkel, kalandokkal.

Mivel csak 2 és fél napunk volt Párizsban, a hétvége szinte minden pontját megterveztük előre. Hogy mikor mit nézünk meg, melyik étterembe megyünk el, hova hogy jutunk el. Pár alap francia frázist is megtanultam, nagyon tetszik a nyelv. (Rajta van az idegen nyelvek, amiket meg akarok tanulni bakancslistámon. Csak ne lenne a kiejtésben annyi r, amit nem tudok kimondani.)

1. nap: Péntek 

Mivel a gépünk reggel 7:15-kor indult, már hajnali 2-kor keltünk, hogy 3-kor eltudjunk indulni Debrecenbe, ahova kb. 3 óra az út autóval. A barátom apukája vitt minket, illetve jött is értünk. Nagyon izgatott voltam a repülés miatt is, bár már nem először repültem, de az utolsó alkalom évekkel ezelőtt volt. Az maradt meg bennem, hogy amikor Bulgáriába repültünk, nagyon lehetett érezni a fel-, illetve leszállást, valósággal bukkantunk egyet, mikor földet értünk. Most viszont olyan sima volt az egész, alig lehetett érezni, hogy a gép elhagyta a földet, vagy hogy földet ért. A WizzAir-rel utaztunk, ahol egy kisebb kézipoggyászt lehet csak felvinni ingyen. Meglepetésemre sikerült beférnem egy hátizsákba – semmi felesleges cucc, csak azt vittem, amire biztos szükségem lesz.

A repülőn jót szórakoztunk két nőn, akik úgy gondolták, hogy buli repülőgépen berúgni. A stewardess két üveget is elvett tőlük.. 😀 Miután leszálltunk, az egyikük – miközben egyensúlyát kereste – sértődötten azt mondta, hogy haza vonattal megy. De persze nem így volt, viszontláttuk őket hétfő reggel is.

unnamed (5).jpg

10 körül megérkeztünk a Paris Beauvais reptérre, amely egy Tille nevezetű faluban helyezkedik el. Innen busszal mentünk Párizs belvárosába (Porte Maillot megállóig), onnan pedig metróval a szálláshoz. A metró jegyautomatájánál jó kis sor volt, ugyanis Porte Maillot az a megálló, ahol a busz kitesz mindenkit, aki a reptérről jön. A szállást könnyen megtaláltuk, bár nem  volt valami feltűnő. Miután letettük a táskánk, célba is vettük a Louvre-t.

Amint kiszálltunk a metróból és feljöttünk a felszínre, már a Louvre épületében is találtuk magunkat. Meglepett, hogy ez a része tulajdonképpen egy pláza: tele drága üzletekkel (ruhacikkek, Apple és hasonlók), illetve szuvenírboltokkal.

IMG_6507.JPG

16122780_1865357137011241_6884415813336432640_n

insta1

A normál belépő 15 euró, de az EU 26 év alatti lakosainak ingyen  van, szóval mi nem fizettünk, elég volt megmutatni a személyigazolványt (azaz az obcsianszkit felvidékiesen). Ezután belevetettük magunkat a hatalmas dózisú művészet sűrűjébe. Az egész múzeumot természetesen nem tudtuk megnézni, hiszen arra legalább egy egész nap kéne. De így is rengeteget láttunk, az olasz festményekkel kezdtük (a Mona Lisát meg sem néztük közelről, mert hosszú sor állt előtte, hogy mindenki csináljon egy-egy képet vele), majd megnéztük Afrika, Ázsia és Óceánia csodálatos örökségét, Egyiptomét, a francia festményeket, XIV. Lajos barokk berendezését és sok mást.

IMG_6530.JPG

IMG_6531.JPG

IMG_6545.JPG

IMG_6569.JPG

IMG_6582.JPG

16229341_827661970705187_6216506033251024896_n

img_6547

img_6588

Ami nagyon tetszett, hogy sokan járnak oda rajzolni és inspirálódni. Voltak csoportban meg egyedül is – széket vittek magukkal, leültek egy festmény elé és tanultak a múlt nagy művészeitől.

IMG_6589.JPG

IMG_6591.JPG

Gyönyörű volt, de annyira sok egyszerre, hogy egy idő után úgy éreztem, már csak nézem, de nem is látom igazán azt, ami előttem van. Teljesen estig voltunk, olyan 9 körül mehettünk vissza a szállásra.

IMG_6593.JPG

IMG_6592.JPG

2. nap: Szombat

Másnap az első célunk természetesen az Eiffel torony volt. Azért nem mentünk megnézni mindjárt pénteken, mert renoválták, amit pont 27-én fejeztek be. Online már sajnos nem tudtunk jegyet venni, de kb. 30-35 percet álltunk sorba, ami ahhoz képest, hogy a legnagyobb turistaszezonban mi van ott, még nem olyan vészes.

IMG_6611.JPG

Felmentünk a 2. emeletre, ahonnan ilyen kilátást élvezhettünk:

IMG_6613.JPG

Majd a tetejére is, ahol pedig ezt:

16465811_1802108950006845_8051834438885048320_n

IMG_6630.JPG

unnamed-4

Érdekesség: Gustav Eiffelnek a torony tetején volt egy kis irodája, ahova vendégeket is gyakran hívott kisebb összejövetelekre.

Lefelé menet kiszálltunk az első emeleten, ahol meglepetésemre még jégpálya is volt, melyen épp hokiztak.

IMG_6648.JPG

IMG_6651.JPG

Ahogy azt a képeken is láthatjátok, nem volt valami napos idő, viszont kellemes 8 fok lehetett, egyedül a magasban volt elég hideg. De aztán mintha csak a megrendelésünkre történt volna, miközben átgyalogoltunk a Trocadero térre, a nap is kisütött. 🙂

IMG_6693 - Copy (2).JPG

Na ez a látvány mindent megér.. 🙂

unnamed (1).jpg

Következő állomás a Diadalív volt, majd a Socre Coeur bazilika – ezt a három helyet jól össze lehet kötni, ugyanis a Diadalív az Eiffel torony és a bazilika közé esik.

16465217_563339253860311_7362729304431525888_n

16464106_1632399947054819_2671478656068485120_n

A barátomnak, Tibinek itt nagyobb látványosság volt a 8 sávos körforgalom, mint maga a Diadalív. 😀

img_6711

A legjobb dolog a bazilikában az az a néhány apáca volt, akik nem sokkal azután, hogy bementünk, kezdtek el az oltárnál énekelni, illetve valamiféle zsoltárt mondani (lehet, hogy nem az volt, de mindenesetre valami hasonló). Végighallgattuk őket, bár nem értettünk belőle semmit, de jó volt hallgatni egy kis franciát – nekem olyan lágy és dallamos volt a nyelv.

img_6738

img_6741

A bazilikától láttuk a kivilágított Eiffel tornyot, ami éjszaka minden kerek órában 5 percig csillog. Akkor tudtam, hogy még utolsó éjjel el kell oda mennünk és látni azt közelről is.

3. nap: Vasárnap

Utolsó nap a Notre Dame, a Pont Neuf és Montmarte volt térítéken.

img_6804

img_20170128_174341

A Notre Dame-ot akartuk először megnézni, de mivel elsőre az ellentétes irányba indultunk el, úgy döntöttünk, hogy szétnézünk arra egy kicsit. Sétáltunk a Szajna partján, majd hol lyukadtunk ki teljesen véletlenül? A Pont Neuf-nál, azaz a lakatos hídnál, amit meg sem néztem előre, hogy hol van, úgy voltunk vele, hogy ha marad idő rá, akkor még megkeressük azt is. De véletlenek nincsennek ugyebár. 🙂 Ez volt az egyik legjobb része a napnak, vettünk lakatot is egy árustól, majd feltettük a hídra.

img_6796

img_6795

img_6799

img_6840

img_6863

img_6905IMG_20170129_152036.jpg

img_6902

Montmarte nem nyújtotta azt, amit vártam tőle az alapján, amit olvastam róla. Nem tudom, hogy csak mi nem voltunk-e a megfelelő részén (Abbesses-nél szálltunk le, ami elvileg Montmarte szívében van), de nem volt semmi extra.. Mármint szép volt, mint ahogy egész Párizs a jellegzetes épületekkel, de nem az a művészettel és művészekkel teli negyed, amit vártam. Szóval itt nem voltunk olyan sokat, meg mivel már úgyis sötét volt, visszamentünk az Eiffel toronyhoz és itt zártuk a napot. A Trocadero téren zenészek hegedűltek, miközben megbabonázva gyönyörködtünk ebben a csodában és egymásban – nagyon hangulatos volt. Nem is tudtam volna ennél jobb módot (és legfőképpen helyet) elképzelni a hétvége zárására. 🙂

img_6946

Nagyon pozitív benyomást tett rám a város, ahogyan az emberek is: sok olyan sztereotípiát hallani, hogy a franciák nem kedvesek az angolul beszélőkkel, vagy hogy nem hajlandóak angolul beszélni, de én ennek teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam, mindenki kedves és segítőkész volt. Még biztosan visszatérünk ide, de addig még sok más úticélt szeretnék kihúzni a listáról. 🙂

Újratervezés 4 lépésben

Amikor már azt hinnéd, hogy minden sínen van, akkor az élet újabb kihívás elé állít. Azt kérdezi: na és ezzel mit kezdesz? Áldozatnak érzed magad? Elfutamodsz? Csalódsz? Megsértődsz? Nem sok értelme van haragudni az univerzumra. Sőt, kifejezetten káros. Inkább szembe kell néznünk vele és azt kérdezni: mit tudok kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan tudom úgy álakítani, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle? Vagy legalább némi jót. Az egész a hozzáálláson múlik. Az univerzum a közönség életed színpada előtt. Izgatottan várja a következő lépésed. És csak remélni tudja, hogy elégedetten távozhat az előadásodról.

Vannak helyzetek, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt szeretnénk. Amikor az az érzésünk, hogy minden erő kifejezetten ellenünk dolgozik. Tervezhetünk, ahogy akarunk – valami más, hatalmasabb is tervez, és az bizony nincs mindig szinkronban a mi elképzeléseinkkel és igyekezetünkkel. Mit tehetsz olyankor, amikor úgy érzed, minden a feje tetejére állt és minden ellened van?

1. Ne érezd magad áldozatnak

A helyzet adott. De az, hogy hogyan reagálsz rá, nem. Nem tudjuk azonnal a rózsás oldalát látni a helyzetnek, nem is kell. Érezd, amit érezned kell. Hagyd leülepedni. Mikor már túl vagy a kezdeti csalódott, felháborodott fázison, kezdj el egy kicsit racionálisabban gondolkozni – oké, ez van.. Mit tudok kezdeni ezzel a helyzettel? Mik lehetnek a megoldások? Mit tehetek, hogy javítsak rajta? És legfőképpen: ki akarok lenni ebben a helyzetben? A passzív áldozat, aki tehetetlenül siránkozik és másoktól várja a megoldást; vagy az a talpraesett személy, aki tudja, hogy a problémák azért vannak, hogy megoldják őket, és önsajnálat helyett felveszi a kesztyűt és szembe áll a kihívással, a megoldásokat keresi, és nem hagyja, hogy ez a helyzet eltántorítsa őt a céljaitól, hogy kevesebbnek érezze magát tőle, vagy hogy kilátástalannak bélyegezze a szituációt.

pexels-photo-103127

2. Mikor egy ajtó bezárul, (sok) másik kinyílik

Univerzális klisé, de így van. Nincs olyan, hogy valami ne úgy történne, hogy az közben valami nagyobb célt szolgál – egy célt, egy felismerést, amit csak sokkal később leszünk képesek látni, visszanézve. Ha nem jött be az A terv, aztán a B sem, akkor elő a C tervvel! És így tovább.. Nincs olyan, hogy valamit nem lehetne újragondolni, hogy nem tudunk apró változtatásokat tenni az elképzeléseinken, a módon, ahogyan csinálunk valamit.

3. Ne oszd meg a problémáid azonnal másokkal

Egy gyakori hiba, amit elkövetünk, hogy hajlamosak vagyunk a problémáinkat azonnal mások nyakába akasztani (még ha a számunkra legközelebbi személyekről is van szó), mielőtt még mi magunk megemésztettük volna azt, és mielőtt képesek vagyunk higgadtan közölni a dolgokat. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy gondoljuk, hogy más majd tud megoldással szolgálni a problémánkra, vagy valamiféle bölcs tanáccsal, ami felvillantja bennünk a megoldás fényét – de ez nem így van. Kétségkívül jó, ha van kire támaszkodnunk, ha van, aki segít – és érdemes is aggályainkat megosztani egy olyan személlyel, aki megért minket és hajlandó segíteni, DE ezt csak azután tedd, miután te már átgondoltad a lehetőségeidet, a lehetséges megoldásokat.

4. Fogadd el, engedd el

Ez akár lehetne egy mantra is. Beszív – foggadd el, kifúj – engedd el. 😀 De komolyan. Nincs értelme azon búslakodni, amin nem tudunk változtatni. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy elfogadjuk a helyzetet és próbálunk rajta javítani. És végül, ahogy az egyik Punnany Massif dal is szól:

“Türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.
Rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb.
Ha tele a pohár és lépned kell,
egy dolgot ne felejts el – engedd el.” Jó?

pexels-photo-67475.jpeg